Mikóháza

Mikóháza a történelmi Zemplén határán, a Tokaj-eperjesi hegylánc tövében, a Bózsva patak mentén helyezkedik el, Sátoraljaújhely városától 8 kilométerre.
Alapítása az első írásos emlékek alapján 1235-re tehető, amikor is az Ubul nemzetségbeli Mikó család telepedett itt meg, amelyről a nevét is kapta. A község az 1900-as évek elejétől a körzeti központ szerepét töltötte be a térségben. A régi két megyeszékhelyet, Kassát és Sátoraljaújhelyt összekötő út mentén kialapult település oktatási és egészségügyi központtá vált, segítve a környező települések ellátását is.

A Sátoraljaújhely felől érkezőt a község déli szélén az I. világháborúban elesett katonák tiszteletére 1933-ban emelt turulmadaras emlékmű fogadja. Az emlékmű mellett elhaladva már látható a görög katolikus templom tornya, amely 1769-ben épült. A templom dísze a 48 képet tartalmazó ikonosztáz. Közvetlen szomszédságában találjuk az államalapítás 1100. évfordulójára létesített millenniumi parkot. A megmaradt régi népi lakóházak mellett elhaladva a millenniumi tér másik oldalán a Gyöngyösbokréta Hagyományőrző és Közösségi ház Ház látható, melyben helytörténeti kiállítás működik. A községben hagyományai vannak a Gyöngyösbokréta mozgalomnak, mely az 1930. és 1950. években is messzire vitte Mikóháza hírét.

Napjainkban a község lakóinak élete megváltozott, de a hagyományokat, a régi értékeket igyekeztek megőrizni és továbbadni a jövendő nemzedéknek, ezért minden évben augusztus 11-12-én megrendelésre kerül a Gyöngyösbokéta Hagyományőrző és Kistérségi Találkozó, ahol a település és a térség hagyományait, népművészeti értékeit, gasztronómiai sajátosságait mutatja be az idelátogató vendégeknek. A XIX. század végén épített, 95 pincéből álló népi jellegű pincesorról indulva tekinthetjük meg a fekete-hegyi kilátóhoz vezető tanösvényt, mely mintegy 3,2 km hosszan mutatja be a Zempléni-középhegységre jellemző állat- és növényvilágot. A kilátóhoz érve, 576 m magasságból gyönyörködhetümk a csodálatos panorámában. Az útvonalat több helyen megállóhelyek szakítják meg, ahol a fáradt turista tiszta vizű források vizét kóstolhatja meg és lehetősége nyílik az otthonról hozott szalonna megsütésére is.

Miért éppen Mikóháza?

Azért, mert csendes a környezet, tiszta a levegő.
Azért, mert páratlanul gyönyörű természeti környezetben fekszik.
Azért, mert az itt található erdők számos túrázási lehetőséget rejtenek.
Azért, mert a szálláshelyek elérhető árakon igényes ellátást biztosítanak.
Azért, mert a községben és környékén sok szép látnivaló és kulturális program van.
Azért, mert a községből elhelyezkedésénél fogva számos turisztikai látványosság, történelmi emlékhely, gyógyfürdő könnyen elérhető.

Polgármesteri Hivatal: 3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.
Tel.: 47/308-031
Körjegyzőség: 3989 Mikóháza, Szabadság u. 10.
Tel.: 47/308-031

Látnivalók

Helytörténeti kiállítás
Gábor Áron u. 48.
Tel: 20/490-8344 (Takács Anikó kulturális referens)
Ingyenesen megtekinthető.
Előzetes időpont egyeztetés szükséges a fenti telefonszámon,
vagy H-Cs 8.00-16.00, P 8.00-14.00 között a 47/308-031 tel.számon

Házi tej
Szabadság u. 46.
Tel: 70/453-5600 Juhász Sándor

Kecskesajt
Arany J. u. 4.
Tel: 20/999-9281 Patkó Csaba

Ketel Magyarjai Lovasvég
"A végeken kezdődik el..."
lovas oktatás, lovastúrák, táborok, lovas harci bemutató, élő történelemóra,
íjászat, ősmagyar állatfajták, jurták, szabadidős programok
Tel: 47/521-269, 30/421-7728 (Miklós Rudolf)
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Web: www.lovasveg.hu

 
Keresés
Google Fordító
Rendezvényeink plakátjai
Pályázati lehetőségek
Külső hivatkozások

Időjárás
Névnap
Ma 2010. szeptember 04., szombat, Rozália napja van. Holnap Viktor és Lőrinc napja lesz.
Naptár modul
<-  Szeptember 2010  ->
HK SzCs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Ma van az év 247. napja Szökőév? - Nem! -
Hétköznap/hétvége: Hétvége!

Idő: 22 óra, 30 perc.
Internetidő: 896 (Swatch)
Időszámítás: Nyári
Horoszkóp:
Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Településeink képekben
Title
Pálháza, A Hegyköz Szíve
Kerékpárút átadása
Ki olvas minket?
Oldalainkat 11 vendég böngészi
Eddigi látogatóink
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa731
mod_vvisit_counterTegnap847
mod_vvisit_counterEzen a héten5241
mod_vvisit_counterAz elmúlt héten5651
mod_vvisit_counterEbben a hónapban3285
mod_vvisit_counterAz elmúlt hónapban23678
mod_vvisit_counterMindenki75843

Online: 22
Az Ön IP címe: 38.107.191.107
,
Ma: 2010. szept. 04.