Kovácsvágás
A környéken talált paleolitikus kőeszközök arra utalnak, hogy ezen a vidéken nagyon régóta laknak emberek. A falu első írásos említése 1427-ből maradt fenn Vagas alakban. Az erdőirtványon keletkezett település - erre utal a neve is - első ismert birtokosa a pelsőczi Bebek család volt, majd a Perányi család füzéri várához tartozott. a török hódoltság idején elpusztult, csak a XVIII. század második felében népesült be. A falu nagyméretű, késő barokk stílusú református temploma 1807-1815 között épült, úrasztala 1819-ben, szószékkoronája 1822-ben készült, majd az 1886-os nay renoválás alkalmával újabb faberendezések kerültek a templomba.
Műemléki szempontból egyedülálló a falu temetője, ah
ol a XVIII-XIX. századi református sírkövek mellett, kicsit távolabb 20-25 izraelita sírkő is található. Úgy tartják, hogy az országban itt nyílt meg először, az 1940-es években falumúzeum, de a háború miatt megszűnt és csak 2004-ben avatták fel a település múltját bemutató új tájházat. A tájház udvarán látható katonaszobor - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ajándékaként - országunk európai uniós csatlakozásának állít emléket. A község határában található 36 ásott pincét őrzi a "Tisztelet a vincellérnek" szobor a kéményesi pincesor bejáratánál. A település napjainkra is megőrizte hagyományosan mezőgazdasági jellegét, ma is sok ember megélhetését biztosítja a közeli erdő. A gyönyörű környezet egyre több turistát vonz a településre.
Polgármesteri Hivatal:
3992 Kovácsvágás, Fő u. 63.
Tel.: 47/370-043
Látnivalók
Tájház
Fő u.
Csontkép Kiállítás (Tóth Sándor Alex)
Tel: 47/370-043
(kulcs a Polgármesteri Hivatalban)
Ingyenesen megtekinthető, előzetes időpont egyeztetés szükséges.

















