Hollóháza
A több mint 1000 fős település hazánk északi részén, a Zemplén-hegységben, egy hegyekkel teljesen körülzárt kis völgy közepén fekszik. Története az Árpád-kor elején kezdődött: a Hegyközön vezetett keresztül a honfoglaló magyarok útja.
Egy 1270-ből származó okirat említi először Hollóházát, mint lakott helyiséget. Jelentős Árpád-kori életéről tesznek tanúbizonyságot a környéken talált leletek, okiratok. Középkori története összefonódik Füzér történelmével, mivel területe ez időben a vár tartozéka volt.
A XVIII. század közepétől a felvidéki megyékből szlovákok, magyarok és szepességi n
émetek telepednek le Hollóházára. A község fejlődése az ipar megjelenésével indul meg: a Károlyi család a Füzér-Hollóháza birtokot 1774-ben a Rolly család kezelésébe bérbe adja. Rolly József üveghutát alapított Hollóházán, amely 1831-ben kőedénygyárrá alakult. Újabb szakemberek jönnek Németországból, Sziléziából és Csehországból, melyek egy része letelepedett. Az első világháború idején már kb. 700 lakosa van Hollóházának, akiknek egyedül a gyár biztosít munkalehetőséget. A 20. századi fejlesztések után a gyár világhírű porcelángyárrá fejlődött.
Az 1967-1972 között végrehajtott rekonstrukció után a gyár Hollóháza és a környező községek lakosai számára teljes foglalkoztatást nyújtott. Újabb fejlődést - pl. nagyméretű porcelán táblaképek készítése - Szász Endre festőművész munkássága hozott, aki 1978-1995 között volt a gyár tervezője.
Az ő porcelán faliképe díszíti az 1996-ban épült Istványi Ferenc Általános iskola auláját is. 1981-ben a Hollóházi Porcelángyár megnyitotta a Porcelán Múzeumot, amelyben az üveghuta első darabjaitól a napjainkig készült termékek teljes skálája megtekinthető. A gyár intenzív fejlődésének áldozatául esett római katolikus templom pótlására emelt különleges formájával híressé vált új templom 1967-ben, Csaba László tervei alapján épült fel, Kovács Margit kerámiái és Szász Endre porcelán táblaképe díszítik. A korpuszt Somogyi József szobrász készítette. A templomkertet a millenium tiszteletére egyedülálló porcelánlapra festett stáció-képekkel díszített út övezi.
Kulturális nevezetességek
- Modern stílusban épült római katolikus templom Somogyi József-, Kovács Margit- és Szász Endre- műalkotásokkal, a templomkertben egyedülálló porcelánlapra festett stáció-képekkel.
- Porcelán Múzeum és Alkotó Centrum
- Országos kéktúra-kezdőpont emlékmű, emlékoszlop.
Főbb látnivalók
- Római katolikus templom kertjében: porcelánlap, stáció-képek
- Református imaház (Istványi u.)
- Porcelán Múzeum
- Országos kéktúra kezdőpontja
- Kéked: Hotel Merczel kastélyszálló (6 km)
- Porcelán út.
- Lászlótanya Károlyi kastély (8 km)
- Nagy-Milic 896 m magas csúcsa, amelyről látható Kassa városa.
- Füzér vára (6 km)
Közösségünkben hagyományosan, augusztus 11-én rendezzük meg a Porcelán Napot, amelyen
a; egyrészt kézműves foglalkozások szervezésével interaktív tevékenységeket biztosítunk a porcelánfestés, üvegdíszítés és agyagozás iránt érdeklődőknek.
b; másrészt egész napos, a szabadban vagy az Istványi Ferenc Általános Iskolában szervezett kulturális, szórakoztató rendezvényekkel várjuk az ide látogatókat.
Az elmúlt évek sikerei bebizonyították, hogy a Porcelán Nap vonzza az érdeklődőket, akiket a Porcelán út mentén elhelyezkedő Porcelán Múzeumban működő Alkotó Centrum, a Fazekasház, valamint az Üvegműves Műhely várja.
A Porcelán Nap programja alapján a kézműves tevékenységeket kedvelők számára lehetőség adódik tehetségük kipróbálására: a saját maguk megfestette porcelán tárgyakat, az agyagból megformázott figurákat kiégetés után hazavihetik a kirándulók, és az üvegműves műhely is tárt ajtókkal várja
a látogatókat. A kézműves foglalkozás kiegészül tartalmas kulturális műsorral is, tehát érdemes az egész napot és az éjszakát itt eltölteni a kirándulóknak (ebben az időszakban kerül megrendezésre a Zempléni Művészeti Napok rendezvénysorozata is, tehát bőven lesz látnivaló).
Az Alkotó Centrum, Üvegműves Műhely és a Fazekas ház által biztosított kézműves tevékenységek mára egész évre kiterjedő programokká váltak, amelyekre januártól decemberig várják a vállalkozó kedvű érdeklődőket. Pályázati lehetőségek felkutatásával ez évben is szeretnénk biztosítani azt,
hogy a programokon nagyrészt ingyen vehessenek részt az érdeklődők.
A Porcelán Nap szervesen illeszkedik a térséget felölelő Nagy-Milic Natúrpark Egyesület több napos programsorozatába is, amelyben három község (Füzérkomlós-Füzér-Hollóháza) szövetkezett a Felső-Hegyköz természeti és humán értékeinek védelmére, bemutatására.
Hollóháza község a kezdetektől fogva teret ad az augusztusban megrendezett Zempléni fesztivál rendezvényeinek is. A római katolikus templom június végén tartja a László-napi búcsút.
Ezen rendezvények nem titkolt célja az idegenforgalom fellendítése a meglévő természeti és kulturális értékek tudatos bemutatásával, a "félnapos turizmus" kibővítésével, amelyre lehetőséget ad a község fejlett infrastruktúrája: 9 szálláshely, ABC bolt és üzletek várják olcsó árakkal a kirándulókat, az iskola ebédlője és a Balkon büfé nagy létszámú csoportok étkeztetésére is felkészült.
A posta egész napos nyitva tartással teljes körű szolgáltatást ad, a porcelánboltok bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítanak.
Polgármesteri Hivatal:
3999 Hollóháza, Szent László u. 15.
Telefon: 47/505-420
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Látnivalók
Fazekasház
Szent L. u. 1.
Tel: 20/420-1472 Koleszár Sándorné (Emese)
Nyitva: 10.00-16.00
Porcelángyár
Károlyi út 11
Tel: 47/505-400/117. mellék
Nyitva: H-P 10.00-13.00
Belépő: 200/150 Ft
Porcelánmúzeum, Márkabolt és Alkotócentrum
Károlyi út 11.
Tel:47/505-400/155 mellék
Koroly József 30/637-4071, Szilvi 30/637-4070
Nyitva: ápr.1-okt. 31-ig 09.30-16.30, kivétel hétfő.
Nov.1-márc.30-ig előzetes bejelentkezéssel
Belépő: 800/400 Ft, családi jegy (2+3):
Tárlatvezetés: 1500 Ft
Tanműhely: fehéráru: 500 Ft, festés: +400 Ft
Web: www.hollohazi.hu
Üvegdíszítő Műhely
Szent L u. 20.
Tel: 47/505-420

















