Füzérkajata

Az országhatár közelében fekvő faluhegyekkel körülvett zsáktelepülés. Lakosságának száma napjainkban 220 fő. Az Árpád-házi királyok idején királyi birtok volt. A füzéri vártartozékaként került a vár tulajdonosainak birtokába, 1270-benszerepel először a vár tartozékai között Kaytha. A török időkben a falut többnyire pusztaként tartották számon,
és csak a háborúk után kezdett újra benépesülni. Ebben jelentős szerepe volt
a XVIII. századelején birtokosává vált Károlyi családnak. A sokáig Kajáth a néven ismertközség 1918-tól Kajata, majd1930-tól Füzérkajata lett. A faluban több régi, az itteni építészeti szokásokat őrző lakóház maradt fenn. A község református temploma 1794-ben épült. A kultúrtörténeti emlékek mellett a terület fő értékét környezetének védett természeti kincsei jelentik. Védett természeti érték a településtől északra található kovásodott fatörzs. Kialakulása a miocénkori vulkáni működéssel függ össze: a tűzhányók egész erdőket temettek be, majd az utóvulkáni tevékenység során feltörő kovás oldatok átitatták, konzerválták a fatörzseket.

Körjegyzőség:
3994 Pálháza, Dózsa György u. 39.

Polgármesteri Hivatal:
3994 Füzérkajata, Dózsa György u.131.
Telefon: 47/370-040, 47/570-070

 
Keresés
Google Fordító
Rendezvényeink plakátjai
Pályázati lehetőségek
Külső hivatkozások

Időjárás
Névnap
Ma 2010. szeptember 08., szerda, Mária és Adrienn napja van. Holnap Ádám napja lesz.
Naptár modul
<-  Szeptember 2010  ->
HK SzCs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Ma van az év 251. napja Szökőév? - Nem! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 05 óra, 32 perc.
Internetidő: 189 (Swatch)
Időszámítás: Nyári
Horoszkóp:
Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Településeink képekben
Title
Pálháza, A Hegyköz Szíve
Kerékpárút átadása
Ki olvas minket?
Oldalainkat 15 vendég böngészi
Eddigi látogatóink
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa149
mod_vvisit_counterTegnap764
mod_vvisit_counterEzen a héten1629
mod_vvisit_counterAz elmúlt héten6126
mod_vvisit_counterEbben a hónapban5799
mod_vvisit_counterAz elmúlt hónapban23678
mod_vvisit_counterMindenki78357

Online: 12
Az Ön IP címe: 38.107.191.106
,
Ma: 2010. szept. 08.