Sátoraljaújhely

A történelmi Zemplén vármegye egykori székhelye - Petőfi Sándor szép megfogalmazása szerint -
a "hasonlíthatatlan szépségű" Sátor-hegyek aljában települt. 1261-ben nyert városi kiváltságokat V. István ifjabb királytól. Vára is ebben az időben,
a tatárjárás után épült fel, s a XVI. század közepéig e tájnak jelentős erőssége volt. Ma országunk legészakibb10 ezer főt meghaladó lakosságszámú városa.
A fölötte magasodó hegyek vulkáni keletkezésűek, formájukat
a földrajztudósok és az idelátogatók az olaszországi Vezúvhoz hasonlítják.
Hegyi sétánk során a Szárhegyen megtalálhatjuk a vulkáni utóműködés emlékét őrző gejzírkúpot, a kitörés epicentrumát. Már a középkor korai évszázadaiban jelentős fejlődésnek indult: ezt szerencsés földrajzi elhelyezkedésének köszönhette. Egy világhírű borvidék része volt, kereskedelmi utak vezettek rajta keresztül Oroszország, Lengyelország, Erdély irányába és az ország belseje felé. A folyókhoz közel, az alföld és a hegyvidék találkozásánál ideális kereskedelmi, közlekedési és kulturális szerepkört vállalt fel.

Jelentős történelmi hagyományokkal rendelkezik: a szomszédságában fekvő Borsiban született II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem. Innen indult politikai pályájára Kossuth Lajos, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vezére, aki büszkén vallotta magát "újhelyi magyar ember"-nek. A városból és a közeli Széphalomból irányította Kazinczy Ferenc, a nagy író és nyelvész a magyar nyelv megújítását célzó küzdelmeket a XIX. század elején. Ebben az időszakban a város a magyar irodalom központja volt. Sátoraljaújhely ma hazánknak egyik legszebb fekvésű, történelmi hangulatot árasztó kisvárosa. Lakóinak száma 18 ezer. Iskolaváros, a zempléni táj egyik kereskedelmi és kulturális központja. Határátkelőhely a Szlovák Köztársaság felé. Sátoraljaújhely nevezetességei.
A város központjában és régi városrészeiben a felvidéki kisvárosok jellegzetes hangulatát őrizte meg.

Műemlékekben, műemlék jellegű épületekben gazdag. A főtér hangulatát meghatározó barokk stílusú megyeháza (ma városháza) 1754-1768 között épült, impozáns méreteivel méltóságteljes érzetet kelt. Előtte magasodik a város jelképévé vált Kossuth-szobor. Római katolikus plébániatemploma méltóságteljesen emelkedik a tér fölé. Legértékesebb műemlékegyüttese az ún. Barátszeren található pálospiarista kolostor és templom. A kolostor XIII. századi eredetű, a kora gótikus templom
a XIV.században már állott. Barokk főoltára és templomi berendezése kivételes szépségű. A görög katolikus templom ikonosztáza egyházi kultúránk egyik gyöngyszeme. Kellemes kirándulásokat tehetünk a hegyek turistaútjain.
A Magas-hegy a téli sportok kedvelőinek valóságos paradicsoma. Országos versenyek lebonyolítására is alkalmas sí- és szánkópályák várják a testedzésre és friss levegőre vágyókat. A Várhegy tetejéről körülpillantva látszanak Sárospatak tornyai, messze kéklik Hegyalja és a Bodrogköz. A Szár-hegyen Magyar Kálváriát épített a város lakossága Trianon szomorú emlékezetére.
A Várhegy és a Sátor-hegy nyergében, az Oremus-dűlőben készült a világon
az első aszúbor az 1620-as években - a hagyomány szerint. Híresek az ungvári
és zsólyomkai pincék. Jelentősek a zsidóság emlékei. Régi temetőjükben nyugszik Teitelbaum Mózes (1759-1841) csodarabbi, a chaszidizmus magyarországi elterjesztője. Sírját százak keresik fel évente halálának évfordulóján. A város kulturális intézményei széles körű művelődési lehetőséget biztosítanak: múzeuma, levéltára, zeneiskolája, képzőművészeti galériája van.

Befejeződött a Magyar Nyelv Múzeumának építése. 2008. január 16-án a múzeum műszaki átadása megtörtént. A múzeum részleges megnyitása 2008. áprilisban várható, itt tartják a Magyar Nyelv Hete országos megnyitó ünnepségét. A teljes készültségű átadása 2008 októberében várható. Helyi sajtó, regionális televízió, művelődési társaságok működnek
a városban. Világhírű táncegyüttese őrzi
a környékbeli néptánchagyományokat. 2002 januárjában került átadásra Magyarország leghosszabb ülőfelvonós libegője, amely a Magashegyen található. Napjainkban az önkormányzat folyamatosan törekszik arra, hogy Sátoraljaújhely Észak-Magyarország egyik idegenforgalmi központjává váljon.



Polgármesteri Hivatal:
3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5.
Telefon: 47/525-100.
www.satoraljaujhely.hu

 
Keresés
Google Fordító
Rendezvényeink plakátjai
Pályázati lehetőségek
Külső hivatkozások

Időjárás
Névnap
Ma 2010. szeptember 08., szerda, Mária és Adrienn napja van. Holnap Ádám napja lesz.
Naptár modul
<-  Szeptember 2010  ->
HK SzCs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Ma van az év 251. napja Szökőév? - Nem! -
Hétköznap/hétvége: Hétköznap

Idő: 06 óra, 01 perc.
Internetidő: 209 (Swatch)
Időszámítás: Nyári
Horoszkóp:
Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Településeink képekben
Title
Pálháza, A Hegyköz Szíve
Kerékpárút átadása
Ki olvas minket?
Oldalainkat 21 vendég böngészi
Eddigi látogatóink
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa179
mod_vvisit_counterTegnap764
mod_vvisit_counterEzen a héten1659
mod_vvisit_counterAz elmúlt héten6126
mod_vvisit_counterEbben a hónapban5829
mod_vvisit_counterAz elmúlt hónapban23678
mod_vvisit_counterMindenki78387

Online: 23
Az Ön IP címe: 38.107.191.105
,
Ma: 2010. szept. 08.